Végre ismét rendben üzemel a freeweb, és sikerült gyakorlatilag minden adatot visszaállítanunk. Elég sokáig tartott, és sokan nehezményezték is (jogosan), hogy nem tájékoztattuk megfelelően a felhasználókat. Ezen nincs mit szépíteni, én rendszergazdaként a hiba elhárításával foglalkozom, nem az én dolgom lenne a freeweb főoldalára üzenetet kiírni, vagy email-t küldeni a felhasználóknak. Mindenképpen változtatnunk kell ezen és jeleztem is az illetékesek felé, remélhetőleg hamarosan lesz ennek is felelőse.
Biztosan sokakban felmerült a kérdés, hogy egyáltalán hogyan lehetséges egy ilyen szolgáltatásnál ekkora 'galiba', hogy napokra működésképtelenné válik a rendszer. Számos tényező játszott közre, nem egy mindennapi hibáról van szó. Először is többszörös disk hiba lépett fel a raid rendszeren, az egyik disk annyira kikészült, hogy az egész raid vezérlőt megfagyasztotta (ilyet sem láttunk még!), utána helyreállítás közben megbokrosodott a raid vezérlő (ami egyébként egy komoly, márkás eszköz), és egy adatokkal teli meghajtóra elkezdte ráfirkálni egy másik raid tömb adatait ('V' meghajtó). Disk cseréknél is voltak gondok, amiken időbe telt urrá lenni, és alkatrész sem volt mindenből polcon a hosting cégnél, ami további csúszásokat eredményezett a helyreállítás során. Azt is tudni kell, hogy én (/mi) másik városban vagyunk, így fizikai valójában nem is látjuk a gépeket, nem áll módunkban nekünk odamenni a szerverekhez szervízelés céljából, és nyilván így a (hardveres) hibák diagnosztizálása is nehezebb feladat.
A 'V' betűs felhasználók jártak leginkább pórul, az ő adataikat tartalmazó diskbe firkált bele a raid vezérlő. Ennek az adatainak a helyreállításához konkrétan írnunk kellett egy speciális programot (najó nagyzoltam a programmal; 'csak' egy összetett, interaktív shell szkript). Ezzel a 'programmal' elemezve és javítgatva a disk tartalmát sikerült végül a fájlrendszert annyira megjavítani, hogy fsck boldoguljon vele. A végeredmény azonban az, hogy sikerült visszaállítani mindent; ahogy mi látjuk nem vesztek el fájlok a 'V' meghajtóról! Sokaknak persze ez nem vígasz, nekik az a fontos, hogy folyamatosan elérhető legyen az oldaluk, és ez érhető is. Annyit tudunk tenni, hogy a problémás/öregedő hardvereket kicseréljük, ha lehetőség nyílik rá, illetve még hibatűrőbbé tesszük a rendszert.
Szívesen fogadunk minden konstruktív javaslatot és persze a (normális hangnemben írt) bírálatokat is, és megpróbáljuk még jobbá tenni a freewebet!